2019. november 22.

10:30 óra

Example right-aligned image


A Budapesti Mûszaki Fõiskola Szenátusa 2009. szeptember 7-ei ülésének határozatában rögzítette, hogy a Budapesti Mûszaki Fõiskola teljesítette az egyetem megnevezés használatának törvényi kritériumait. A fõiskola vezetése - a Gazdasági Tanács és a Szenátus támogatásával - kezdeményezte az oktatási és kulturális miniszter útján a Magyar Országgyûlésnél - az Ftv. 18. §-a alapján - az intézmény egyetemmé nyilvánítását. Kezdeményeztük továbbá az elsõ fõvárosi egyetemként Zsigmond király által 1395-ben alapított, majd 1410-ben újjáalapított egyetem hagyományait követve Óbudai Egyetem néven való bejegyzését az Ftv. 1. számú mellékletének módosításával.
Az Országgyûlés 2009. november 23-án elfogadta a T/10877. számú törvényjavaslatot, amely a felsõoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvényt módosította. Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke 2009. december 11-én kézjegyével ellátta, s ezzel 2010. január 1-jével hatályossá vált szövegrész létrehozta az Óbudai Egyetemet:

45. §
"Az Ftv. 1. számú mellékletében az "Állami egyetemek" alcím az "Óbudai Egyetem, Budapest", továbbá a "Nem állami fõiskolák" alcím a "Golgota Teológiai Fõiskola, Vajta" szövegrésszel a magyar abc által meghatározott felsorolás rendje szerint egészül ki."

Az Óbudai Egyetem a Budapesti Mûszaki Fõiskola, illetve a jogelõdök, a Bánki Donát Mûszaki Fõiskola, a Kandó Kálmán Mûszaki Fõiskola, a Könnyûipari Mûszaki Fõiskola jogutódja. A Magyar Országgyûlés döntésével az Óbudai Egyetem újraalakításának 600 éves évfordulóján létrejött a Budapesti Mûszaki Fõiskola jogutódjaként az ország második egyetemének szellemiségét továbbvivõ új Óbudai Egyetem! Az Óbudai Egyetem Szenátusa 2010. szeptember 13-ai ülésén "Az állami és egyetemi ünnepek, megemlékezések rendjérõl" szóló szabályzatban az egyetemi ünnepségek közé iktatta az Egyetem Napját, amely minden év november 23-án kerül megrendezésre az egyetemalapítás 2009. november 23-ai idõpontjára emlékezve. Az Egyetem Napja központi megemlékezésbõl áll, amelynek alkalmával a következõ elismerések adományozására kerül sor:
a) Doctor Honoris Causa, tiszteletbeli doktori cím,
b) Doktorrá avatás,
c) Pro Universitas kitüntetés,
d) Címzetes egyetemi docens cím,
e) Egyetemi Tudományos Diákköri Konferencia díjai,
f) Tiszteletbeli egyetemi tanári cím.