Díszdoktoravatás
   Oláh György

2011. november 3.

arrow Helyszínek

Óbudai Egyetem
F08-as terem

Cím: 1034 Budapest, Bécsi út 96/B

University of Southern California Los Angeles, USA

videóközvetítés a két intézmény között

illustration

arrow Dátum

2011. november 3.
17:00 óra

budapesti idő szerint


arrow Látogatottság

látogató
2011. október 14. óta


puceDíszdoktoravatás - Oláh György

Oláh György 1927. május 22-én született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a budapesti Piarista Gimnáziumban végezte. Ezután a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult kémiát, és 1949-ben doktorált. A következő években az egyetemen tanított. A szerves kémia érdekelte különösen, és a szerves kémia legrangosabb magyarországi professzorának, Zemplén Gézának kutatási asszisztense lett. Az 50-es években publikálni kezdett, már első tanulmányai nemzetközi érdeklődést váltottak ki. 1954–1956 között a szerves kémia tanszék vezetője és az MTA újonnan létrehozott Központi Kémiai Kutatóintézetének társigazgatója volt.
Az 1956-os forradalom után családjával együtt elhagyta Magyarországot. Előbb Londonban éltek, majd a család Kanadába költözött. Itt Oláh a Dow Chemicalnél dolgozott 1964–1965 között. 1965-ben az Amerikai Egyesült Államokban, Clevelandben kapott munkát, a Case Western Reserve University-n. 1971-től amerikai állampolgár lett. 1977-től Kalifornia államban él, ahol a Dél-Kaliforniai Egyetemen (University of Southern California) tanít. Még 1977-ben kinevezték az egyetem Szénhidrogénkutató Intézetének tudományos igazgatójává. 1991 óta a Los Angeles-i Loker Szénhidrogénkutató Intézet (Loker Hydrocarbon Research Institute) igazgatója.
A Magyar Tudományos Akadémia 1990-ben tiszteleti tagjává választotta. Oláh György folyamatosan tartja a kapcsolatot a magyarországi kutatókkal.
Kutatásainak legjelentősebb eredményét a karbokationok kutatásával érte el, e területen végzett munkájáért a Svéd Tudományos Akadémia 1994-ben kémiai Nobel-díjjal jutalmazta.
Schmitt Pál köztársasági elnök 2011. március 15. alkalmából Széchenyi-nagydíjjal, hazánk legrangosabb, évente odaítélt tudományos elismerésével tüntette ki Oláh György professzor urat.

puceProgram